Az Agami Kft-t 1993-ban azért alapítottam, hogy a marketing bizonyos területein segítséget nyújtson más vállalkozásoknak a hosszú távú növekedésükhöz. Kezdeti tevékenységeink a marketing- és PR tanácsadás voltak, valamint reklámajándékok forgalmazása a hazai piacon. Ez a két üzletág mind a mai napig meghatározó része a cég sikeres működésének.

2004-ben azért kezdtük el az olasz L'ERBOLARIO natúrkozmetikumok kizárólagos joggal történő nagykereskedelmi forgalmazását Magyarországon, hogy a világ számos országát követően Magyarországon is hozzáférhetőek legyenek ezek a prémium minőségű, elsősorban növényi (gyógynövényi) alapanyagokból készített fitokozmetikai termékek (natúrkozmetikumok). Viszonteladó partnereink főként patikák, az ország valamennyi régiójában.

Kézenfekvő volt tehát a gondolat, hogy gyógyszertármarketinggel is elkezdjünk foglalkozni azért, hogy a patikák – a szűkös lehetőségeikhez képest – minél közelebb kerülhessenek az emberekhez, és ne csak azok igényeit próbálják meg kielégíteni, akik receptet váltanak ki náluk, hanem azokét is, akik kellő gondot fordítanak az egészségük megőrzésére, illetve a különféle betegségek megelőzésére. 2011 nyarától – ötletgazdaként – szerkesztői és lapmenedzseri feladatokat látunk el a szegedi Kígyó Patika gondozásában negyedévente 83.000 nyomtatott példányban kiadásra kerülő Család és Életmód magazin készítésénél.

Az agami.hu internetes honlapot üzemeltető cég adatai

Teljes név: Agami ’93 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Rövidített név: Agami ’93 Kft.
Nyilvántartó cégbíróság: Szegedi Törvényszék Cégbírósága
Cégjegyzékszám: 06-09-007515
Székhely: 6721 Szeged, Szent Miklós u. 15.
Telephely(ek): 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 72/b